Kuplung nyomólap SAC 2

A tengelykapcsolóknál a működtető erő lényegében arányos a nyomóerővel, ill az átviendő forgatónyomatékkal. A motor nagyobb forgatónyomatékai arányosan nagyobb működtető erőt igényelnek. A személyautók hagyományos tengelykapcsolóinál a tengelykapcsoló maximális működtető ereje és a súrlódó felületen ébredő szorítóerő között általában 4-es a szorzótényező, miközben a működtető erő az élettartam során még további kb. 40%-kal nő.

Az SAC önbeálló tengelykapcsolónál az "erőegyensúlyok" elvének és egy önműködő, mechanikus kopáskiegyenlítő mechanizmusnak a használatával a motor átvihető forgatónyomatéka és a maximális működtető erő közötti arány lényegesen módosítható a kisebb erők irányába. Az erőegyensúlyok elvének kihasználásával az SAC két, már eddig is meglévő rugóerőt használ. Ezek egyike a betétrugózás, ami a kuplungtárcsán a kuplungbetétek között van, a másik pedig a tányérrugó, amelynek úgy módosítható a jelleggörbéje, hogy a maximális és a minimális erő között nagy különbség jöjjön létre.

A működtető erők további csökkentésére, ill. a működtető erő alakulásának optimalizálására szolgál a némileg módosított koncepciójú SAC II kifejlesztése. Ennél a tengelykapcsoló típusnál az erőszenzor a jelleggörbéjét illetően úgy módosult, hogy a tengelykapcsolónak nagy működtető löketek mellett kisebb az utánállítási érzékenysége. Ezt degresszív jelleggörbéjű laprugókkal és egy lineáris jelleggörbéjű szenzorrugóval lehetett elérni, mely utóbbi a fő tányérrugó forgáspontján kívül lép működésbe. Sok esetben ez a szenzorrugó közvetlenül a tányérrugóból, szenzoros nyelvek formájában is kialakítható. Így teljes egészében elhagyható a szenzorrugó. Ezzel az SAC II típussal a működtető erő azonos átvihető forgatónyomaték mellett mintegy 15%-kal csökkenthető. Alternatív megoldásként a működtető erő maximuma az eredeti szinten tartható, és az így felszabaduló potenciál a jelleggörbe menetének optimalizálására használható.

.

A leglátogatottab kuplung és kettős tömegű lendkerék oldalak: